Álmennyezet, tető, lomtalanítás

A múlt hétvégének 2 fő küldetése volt: megjavítani a tetőn amit lehet és elkészíteni az előszoba álmennyezetének szerkezetét. Én az utóbbit fejtem ki most pár szóban. Szóval ahogy már írtam korábban a tapéta leszedésekor az előszobában sikerült túlteljesíteni a tervet és jött a vakolat is több helyen, illetve kiderült hogy a mennyezeten a nádazás is több helyen meglazult. Az ablak felett az áthidalást egy deszkával oldották meg, amire egy sor téglát tettek kevés habarccsal, és hézagkitöltésnek, a vakolat alá cserepet használtak. Ez azért jó, mert ha nagyon koszos az ablak, akkor a “falon” keresztül is ki tudunk nézni az udvarra..

Pénteket felmértük az előszobát és apukámmal megbeszéltük, hogy miylen anyagokból rakjuk össze majd a szerkezetet. Szerencsére a tetővel végeztek is kora estére, így elindultunk az OBI-ba beszerezni a deszkákat és tetőléceket. Végül az Obiból csak favédőszert és egy tekercs üveggyapotot hoztunk el, mert nem tartanak 4 méteres deszkát – nekünk pedig erre lett volna szükségünk, hogy minimalizáljuk az anyagveszteséget. Szombaton reggel viszont egy faáruházban kezdtünk és gyorsan összekapkodtuk amit előzetesen összeírtunk. A nagy sietségben végül kicsit szélesebb deszkát sikerült venni, mint amit szerettünk volna. A tetőléc amit eredetileg kinéztünk meglehetősen rosszul nézett ki, így abból is egy másik fajtát választottunk.

A munkával egész jól haladtunk, apa méretrevágta az anyagokat, én pedig kenegettem le őket a favédővel. A keret nagyobb darabjait a férjem segítségével szerelték fel, a keresztlécezést már ketten megoldottuk apával, amíg B rendetrakott a melléképületekben. Vasárnap reggelre lett kész a mű, nekem nagyon tetszik:

Az a terv, hogy miután elkészült a villanyszerelés szépen betöltögetjük szigetelőanyaggal és az egészet gipszkartonnal fedjük le.


Próbáltuk megúszni az ablakok cseréjét, de sajnos az udvar felőli két gerébtokos, olyan rossz állapotban van, hogy úgy döntöttünk, nem maradhatnak. Péntek délelőtt egy (nyílászárókkal foglalkozó) gyerekkori ismerősöm fel is mérte azokat. A tűzfalon lévő 90×60-as is új lesz, mert jelenleg kinyitni sem tudjuk. A piacon elérhető legolcsóbb kétrétegű műanyag ablakot választottuk mind a három helyre, ha később ki is bontjuk, jó lesz a garázsba. Elvileg még a hónapban legyártják és be is teszik.

A nap további részét a tető javításával töltöttük. Adott volt egy lógó bádoglemez és mint kiderült egy beázó tető kukucskáló, fénybeengedő szerkezet, vagy nem tudom mi a rendes elnevezése (ablaknak semmiképp nem nevezném). Szerencsére a teraszon lévő kb 50 db bontott cserépből tudtuk pótolni a levett bádog kémlelőt. Apósom pedig rutinos “magasbamászó” lévén kikötötte magát az egyik gerendához és két tetőléc között kibújva, méretes facsavarokkal rögzítette a lógó lemezeket.

Álljanak itt ezek a képek mindkettő emlékére:

Ha már neki volt támasztva a létra, kipucoltam azt az ereszt, valamikor végig kell mennünk a teljes csatornázáson.

Szombaton, ahogy már Virág is említette, klasszikus apa-lánya napot tartottak, nem tudtam és nem is akartam beleavatkozni. Helyette kicsit rákészültem a Valentin napon lévő lomtalanításra. Próbáltam összeszedni minden kidobható dolgot, amit a három hátsó épület rejtett. A teljesség igénye nélkül: autószőnyegek, tv, szekrények, ülőgarnitúra (ingyen sem nagyon kellett senkinek). Szerencsére a két szekrénysort sikerült eladni, amiért el is jöttek és két körben el is vitték. Az egyik szomszéd jelezte, hogy a fa hulladékot ő átvenné, amit hétfőn át is hordtunk. Megszabadított a lambériától, két ajtótoktól, egy masszív íróasztaltól és a kutyaóltól is. Ezzel is kevesebbet kell majd kipakolnunk csütörtökön. Szombaton sikerült elcsípnünk egy rutinos lomist, aki hangosbemondóval járta az utcákat, így övé lett a régi sütő, egy lyukas bojler és a spájzból maradt polc.

Hétfőn kezdett a villanyszerelő, egy szoba kivételével újravezetékeli a teljes házat. Én próbálok felhajtani egy fűtésszerelőt, kb. egy egynapos munkáról van szó, már kaptam is egy 250.000-es ajánlatot (szerencsére ültem amikor kimondta).